•Hrek : Kikapott a Debrecen a tavaszi nyitányon. |
Kikapott a Debrecen a tavaszi nyitányon.
vuvu 2006.02.25. 12:59
A DVSC labdarúgócsapata 2-0-ra kikapott Zalaegerszegen és ezzel elszenvedte első vereségét az idei bajnokságban.
A DVSC labdarúgócsapata 2-0-ra kikapott Zalaegerszegen és ezzel elszenvedte első vereségét az idei bajnokságban.
Idénynyitó mérkőzésen a DVSC-AVE Ásványvíz labdarúgócsapata Zalaegerszegen vendégszerepelt. Supka Attila kisebb meglepetést okozott az összeállítással, hiszen ritkán látható középpályás sort küldött a pályára, ráadásul egyetlen szerb légiós sem kapott szerepet a kezdőcsapatban. Sajnos a mérkőzés nem kezdődött jól, ugyanis a második percben Montvai a kapuból kirobbanó Csernyánszkival ütközött keményen. A zalaegerszegi csatár percekig mozdulatlanul feküdt a földön, majd eszméletlen állapotban a mentő kórházba szállította. Később kiderült, szerencsére nem olyan komoly a baj, mint elsőre látszott, ám bizonyára a játékos alapos orvosi vizsgálaton esik majd át. Az első tíz percben a Loki birtokolta többet a labdát, majd a Zalaegerszeg egyre bátrabban kezdett futballozni, ennek ellenére azonban többnyire mezőnyjáték folyt az egyébként igen mély talajú pályán. A kapuk nem nagyon forogtak veszélyben egészen a 23. percig. Ekkor még Peric beadását Kiss az utolsó pillanatban ki tudta rúgni Bogunovics elől, ám a lelkesen küzdő hazaiak két perccel később megszerezték a vezetést: Molnár indított félpályától, Máté tisztázni akart, azonban luftot rúgott, így a labda Bogunovicshoz került, aki a kilépő Csernyánszkit megelőzve azonnal Kónyához passzolt, az élete első élvonalbeli meccsén pályára lépő középpályásnak pedig nem okozott gondot az üres kapuba továbbítani. A vezető találat DVSC visszavette a kezdeményezést, azonban mindez inkább a labdabirtoklás aranyán látszott meg, gólveszélyt nem igazán jelentettek a piros-fehérek a hazaiak kapujára. A szünetben cserélt Supka Attila: Ferenczi helyére Brnovics állt be. A negyedórás pihenő arra mindenképpen jó volt, hogy vezetőedzőnknek némileg sikerült rendet tenni a fejekben, ugyanis abszolút a DVSC uralta a játékot. Sándor Tamásék nemegyszer zavart okoztak a hazai védelemben, aminek leginkább a csapatot a hosszú útra elkísérő közel kétszáz debreceni drukker örülhetett igazán. Az eső közben rendületlenül esett, sőt, később átment hóba. Az idő romlásával a Loki lendülete is kissé alábbhagyott, ezt látva, Supka Attila azonnal frissített: Dzsudzsák helyett a Törökországból visszatért Bogdanovics folytatta, így immár három támadóval próbálta csapatunk bevenni a ZTE kapuját. A nagy vendégnyomásból a Zalaegerszeg kontrákkal próbálkozott kiszabadulni, és bizony ilyenkor sikerült zavart okozni a debreceni védelemben, sőt a 83. percben sikerrel is jártak a kék-fehérek, amikor Sebők József rövid időn belül megszerezte második gólját (az elsőt a játékvezető les miatt érvénytelenítette) és ezzel eldőlni látszott a mérkőzés. A hajrában a Loki még próbálkozott legalább a szépítéssel, ám nem sikerült gólt rúgni, sőt a hangulat is paprikássá vált a pályán. A DVSC nem kezdte tehát jól a tavaszi szezont, hiszen az idei bajnokságban elszenvedte első vereségét, ám messze még a vége, van idő javítani.
A mérkőzés adatai:
Arany Ászok Liga 2005/2006, 2. kör, 16. forduló
2006. 02. 24. 19 : 00
|  | |
Zalaegerszeg |
2-0 (1-0) |
DVSC-AVE Ásványvíz | |
Helyszín: Zalaegerszeg, 2000 néző. Játékvezető: Arany (Dr. Szabó P., Kovács Z.) | |
Zalaegerszeg: Varga Z. - Kocsárdi , Csóka , Sebők V. , Vasas - Lendvai , Peric (Kaj 76. ) , Molnár B. , Kónya (Koplárovics 65. ) - Sebők J. , Montvai (Bogunovics 11. ) |
DVSC-AVE Ásványvíz: Csernyánszki - Kiss , Komlósi , Máté , Nikolov - Mészáros , Dzsudzsák (Bogdanovics 69. ) , Sándor , Halmosi - Ferenczi (Brnovics 46. ) , Sidibe
| |
Gól: Kónya (27.) , Sebők J. (83.) |
Sárga lap: Nikolov (86.) , Sebők J. (90.) , Komlósi (90.) |
Piros lap:
| | | | 26. perc: Molnár indított a félpályától, Kiss elvétette a labdát, amely így Bogunovics elé került. A csatár ziccerben mehetett kapura, önzetlenül leadta a labdát Kónyának, akinek már csak a hálóba kellett passzolnia. (1-0)
83. perc: Sebők József góljával 2-0. Teljesen fellazult a Loki védelme, így egy kontratámadás végén Molnár labdája Sebők Józsefet találta ziccerhelyzetben, és a Ciprusról hazatért játékos mintaszerűen kilőtte a bal alsó sarkot.
forrás: www.dvsc.hu |
|