Az a csapat, amelyik úgy tud hajrázni, mint ahogyan a Loki, illetve azok a játékosok, akik képesek csak a játékra koncentrálni és gólokat rúgva eljutni odáig, hogy az utolsó meccs lefújása után bajnoki címet ünnepelhessenek, továbbá az az edző, aki képes minden, a magyar futballra jellemző zűrzavar ellenére egységet teremteni az öltözőben, maximális elismerést érdemel. A DVSC aranyérme kapcsán azt is csak jó példaként lehet emlegetni, ahogy manapság a Lokit vezetik egy olyan futballvilágban, ahol a váltókat mindig vakvágányra állítják – mégsincs pénztelenség, nincs balhé, nincs acsarkodás, csak játék van, edzés és meccs, cselek és gólok, ahogyan az a profiktól elvárható. Sőt vannak mosolygós, a futballt szívből szerető drukkerek, akik hatalmas piros-fehér kalapot nyomnak a fejükbe, kézen fogják a gyerekeiket, és boldogok, hogy ott lehetnek a meccsen.
Nem véletlenül lett ismét bajnok a DVSC.
...
Lefújták a bajnokságot, van boldog mosoly és van keserű könny – de örömből kellene több. Annyi, mint amennyit manapság Debrecenben tapasztalni, ha futballról, sportról van szó.
Vincze András